-
Hatás III/1.
Hatás, ráhatás, oda-vissza, sőt össze-visszahatás. A minden-mindennel összefügg, minden-mindenre hatásról ejtek pár szót. Érzékletes példán mutatom be. EZ pedig az olyan divatos bűncselekmény, amit tiszta elme nem szándékozik tenni (ez lehet ideiglenes zavar is). Nevén nevezve a szerelmi kötés. Tehát, az illető szerelmes valakibe, aki figyelmen kívül hagyja őt. Ekkor az illető nem éppen tiszta elme által vezérelve elvégez, elvégeztet egy szerelmi kötést. Tegyük fel, sikeres. Ugye, azt mindenki tudja, hogy igaz szerelem ebből soha nem lesz, csak kényszer, szenvedés. Most gondold végig hány embernek okozol ezzel a bűnöddel szenvedést, keservet, rosszkedvet. Megköttetett, és a kötés hat, de te sem vagy boldog, mert állandó rettegésben élsz, azt figyelve, na szeret,…
-
Az ikerláng
Az ikerláng kapcsolat és a lelkitárs kapcsolat között van néhány különbség. Az ikerláng kapcsolat egy olyan kapocs, amelyben két ember nagyon erős vonzalmat, szeretetet, netán szerelmet, de mindenképp valamilyen kötődést éreznek egymás iránt, ami olyan nagyon-nagyon jó, és megmagyarázhatatlan. Az ikerláng kapcsolatban élők egyetlen pillantással is tudnak kommunikálni, és mindig tudják, mire gondol a másik. Az ikerláng kapcsolatban élők között határozott érzelmi töltés van, ami az ismerősség érzése miatt gyorsan fejlődik. A lelkitárs kapcsolatban azonban az emberek általában hasonló értékeket és érdeklődési köröket osztanak meg. A lelkitárs kapcsolatban élők általában mélyebb szinten kommunikálnak egymással és jobban megértik egymást. Lehet a különbség annyi, hogy az ikerláng kapcsolódásnál erősebb tűz, a szenvedély,…
-
Fáj-e a lélek? 2.
Az első rész ⇨ https://lelekhang.com/faj-e-a-lelek/ ⇦ folytatása: A megcsalás, a veszteség, a szerettünk halála; ha becsaptak, megvezettek, ezek mind sebet ejtenek a lelkünkön. Persze nem csak párkapcsolat esetén ajándékozhatnak meg bennünket ilyen élménnyel, hanem a munkánk során is érhetnek csalódások, és a hétköznapi életben, a mindennapokban is. Ha rövid ideig tart a bántó érzés, akkor nem lesz különösebb bajunk, ám a tartósan fennálló nyomás, a nyomasztó érzés, ha megtaposnak, akkor bizony, ha nem teszünk a bánatunk ellen, idővel fizikai betegség fog kialakulni. Megjegyzem, az auránkon is látható a sérülés, hisz foltokkal, vagy csak színváltozással jelzi az auralátóknak, hogy itt baj van. A sérülés színe fakóbb, elmosódott, és mindig sötétebb az…
-
Szeretetlenség- szeretetéhség 2.
Az 1. rész folytatása: ( https://lelekhang.com/szeretetlenseg-szeretetehseg/ ) A másik típus, aki csak birtokolni tud. A másokon uralkodás szeretet? A többiekre figyelsz, vagy csak elvárod, hogy téged meghallgassanak, rád figyeljenek? Te meghallgatod társadat/ rokonodat/ ismerősödet úgy őszintén odafigyeléssel? Most nézd meg azt a személyt, akit szeretsz. Ő talán nem úgy fogadja a közeledésed, ahogy azt elvárod. Őt valóban szereted, vagy csak birtokolni akarod? A szeretet szabaddá tesz, nem gúzsba köt. Már-már megparancsolod neki szeress már, megmondod kivel beszélgethet, mikor és mit tehet? Ez nem szeretet, jó, ha tudod. Ennek a következménye az, hogy el fog hagyni. Senki nem fog megváltozni erőltetett elvárások hatására. Annyit tudsz elérni, amíg a kényszerítő…
-
Fáj-e a lélek? 1.
Ugyanúgy, mint ahogy mondjuk “fáj a szívem”, “fáj a lelkem” kifejezés nem pontos. A totál realisták akár tényekkel is képesek bizonygatni, hogy a szív nem tud fájni, éppúgy, mint a lélek sem, mert a szív egy izomköteg és abban nincs érző ideg. Bár a szív szakemberei orvosként mégis állítják, bizony fájhat, és nem csak a csalódástól összetört.* Ráadásul vannak a ^pszichoszomatikus^ betegségnek nevezett tünetek, melyek a test bármely részén okozhatnak fájdalmat. *Igaz, inkább mellkasi, szegycsonti, szívkörnyéki az a fájdalom, amiről azt mondjuk szúr, nyom, feszít, elviselhetetlen fájdalmat érzek. Természetesen ez nem az az oldal, ahol a szervi okokat boncolgatjuk, hanem a lélek felől. A gondok, gondolatok, a lélek gyötrelmei…
-
Szeretetlenség- szeretetéhség 1.
A jelenkor egyik nagy betegsége a szeretetlenség és a szeretetéhség. Milyen sokan vágynak rá hogy szeressék őket, és nem értik miért nem történik meg. Ennek számos oka lehet.* Sok pofon után jobban fogjuk értékelni, ha megérkezik az életünkbe az a személy, aki tud (bennünket) szeretni, nem csak önmagát. * Ám, van egy nagyon fontos részlet, amit sokan észre sem vesznek. Ez pedig az, hogy nem tudnak szeretni ők maguk sem, nem csak azok a valakik, akikkel összehozza őket a sors. Gondolj csak bele, itt az érintettekhez szólok: Te tudsz igazán szeretni, vagy csak engeded hogy irányítsanak? Nem mered elmondani te mire is vágysz, így a szolgájává válsz az adott személynek.…