• A LÉLEK 2.,  A PÁRKAPCSOLAT,  Blog

    Az ikerláng

     Az ikerláng kapcsolat és a lelkitárs kapcsolat között van néhány különbség. Az ikerláng kapcsolat egy olyan kapocs, amelyben két ember nagyon erős vonzalmat, szeretetet, netán szerelmet, de mindenképp valamilyen kötődést éreznek egymás iránt, ami olyan nagyon-nagyon jó, és megmagyarázhatatlan. Az ikerláng kapcsolatban élők egyetlen pillantással is tudnak  kommunikálni, és mindig tudják, mire gondol a másik.  Az ikerláng kapcsolatban élők között határozott érzelmi töltés van, ami az ismerősség érzése miatt gyorsan fejlődik.  A lelkitárs kapcsolatban azonban az emberek általában hasonló értékeket és érdeklődési köröket osztanak meg.  A lelkitárs kapcsolatban élők általában mélyebb szinten kommunikálnak egymással és jobban megértik egymást. Lehet a különbség annyi, hogy az ikerláng kapcsolódásnál erősebb tűz, a szenvedély,…

  • A JÓ TANÁCS,  A LÉLEK 2.

    Életünk eseményei

    Vizsgáld meg magad úgy, hogy életed eseményeit veszed górcső alá.  Mit vonzottál be,  mit értél el,  honnan, hova jutottál,  mi volt az, amit kényszerből tettél, és ez hova vezetett,  mi volt az, amit örömmel tettél?  Hasonlítsd össze őket. Mennyire érzed azt, hogy most végre helyeden vagy, végre önmagad lehetsz? Ha ezt még nem érzed, mit kell megtenned azért, hogy jól érezd magad a bőrödben? Az esetleges kudarcokat vedd tanulásnak, hisz épültél belőle. Soha ne ostorozd magad azért, ha netán hibát vétettél.  Van-e olyan esemény, vagy élethelyzet, ami ismétlődik az életedben? Ha találsz ilyet, gondold végig, mi vezetett ahhoz, hogy ismét ugyanabba a kátyúba tévedtél? Mi a mozgatója, mi az az…

  • A JÓ TANÁCS,  A LÉLEK 2.

    Élet szőtte mesék. Sikerre hangolva

    Amikor működteted az induíciód, és figyelsz is rá, és aszerint is cselekszel, nem lehetsz vesztes, csakis sikeres. Optimista életfelfogással, szabad lélekkel egyensúlyt teremtesz mindennel, és a harmónia olyan csodás felszabadító érzéssel tölt el, melyből mindenki részesedni akar. Ilyenkor gyűlnek köréd az emberek, és mindenki veled akar barátkozni, de te önálló vagy, és senki nem fog tudni rabul ejteni, meg tudod tartani a kellő távolságot, de csak annyit, ami nem tesz fellengzőssé, nagyképűvé, csupán egy határozott, jó kiállású emberré válsz.  Fontos, hogy a csodákra képes megérzésed mellett meglegyen a kellő tudásod is, és elég tájékozott is legyél, naprakész minden információval. Az optimizmus szinte minden sikeres ember alap beállítottsága.  

  • AZ ÉLET TANULÁS

    Egész életünkben tanulunk 2. rész

    Az 1. részt idekattintva olvashatod. A folytatás: Feleslegesen megyünk képzésekre, hisz enélkül is visszatalálunk önmagadhoz, amint el tudunk csendesedni, és a saját igazi vágyaink szerint kezdünk élni. Nehéz az első lépés, de amint ezt megtesszük, elindulunk, meg fog kezdődni a belső változás, ami hamarosan láthatóvá válik a külvilágban is. Ekkor figyel fel ránk a környezetünk, mert már nem leszünk a régi, és próbálnak bennünket visszahúzni… Erőpróba, próbatételek során megtanuljuk kivel is kell együtt lennünk. Felismerjük ki is az, aki méltó arra, hogy velünk tartson. Ők, akik nem akarnak visszahúzni, mert elfogadják a valódi énünket. Ez lesz az életünk igazán boldog szakasza, hisz már nem kell álarcot viselnünk, már elég erősek…

  • AZ ÉLET TANULÁS

    Egész életünkben tanulunk 1.

    Bizonyára mindenki tapasztalta már, hogy nem csak az iskolapadban tanulunk. Bizony nagy esélye van annak, amikor arra köteleznek, hogy valamit meg kell tanulni, el kell sajátítanod, azt csak bemagoljuk, ez nem is marad meg bennünk, hisz nem vált a részünkké. A legtöbbet az életben, az élettől tanulunk, tapasztalunk. Elsajátítjuk a viselkedésmintákat annak érdekében, hogy megfeleljünk a társadalmi elvárásoknak, és közben elveszítjük az igazi tiszta önvalónkat. Majd eljön a perc, amikor elkezdjük a hiányt érezni, és hozzálátunk a keresgéléshez, de még nem tudjuk hol, hova, merre menjünk. Ez az a pillanat, amikor meg kell állni, és megpihenni, figyelni a bensőnk üzenetére, hisz rajtunk kívül senki nem tudhatja, mi is a mi…

  • A JÓ TANÁCS,  A LÉLEK 2.,  AZ ÜZENET

    Ne ess kétségbe

     Elsősorban azokhoz szól az írásom, akik csalódtak valakiben, de bárkire érvényes lehet.   Amikor jósoltattatok és a nem a legjobb választ kaptátok (nem azt, amit hallani szerettetek volna), ne essetek kétségbe!   Ha szerelmi kérdésetek volt, és most nem nagyon jó a helyzet, de Ti nagyon szeretitek az illetőt, nagyon ragaszkodtok hozzá, akkor is tegyetek a boldogságotokért.   Kérjétek hitetek szerint az Égieket, Istent, Angyalokat, a legbensőbb éneteket, vagy bárhogy is nevezitek; mondjátok el a bánatotokat, és kérjétek a jóra fordulást, útmutatást.   Akik kötést, meg hasonlókat kérnek: a kierőszakolt kapcsolat nem kapcsolat, az kényszer. A másik megerőszakolásakor hol marad a szeretet?   Ha látjátok ahogy játszik veletek az illető, akkor is kérjétek a jó…

  • A JÓ TANÁCS,  A LÉLEK 2.

    A mai kor visszásságai

    Lépten-nyomon elénk kerülnek a reklámok, amelyek csodás alakot ígérnek. Propagálják a jobbnál-jobb testátalakító “műhelyeket”. Hirdetik, hogy változtass. Légy tökéletes, Légy fiatal, fiatalos, meg ne látszódjon a valódi korod, az igazi önmagad. Ahol kicsi, ott töltesd fel, ahol nagy ott szabasd át. Természetesen a sminkkel is úgy kell bánni, hogy tudd az arcod sem tökéletes, itt kifelé, ott befelé satírozzunk, mert amilyen, az biztosan nagyon “gáz”. De elegendő az optikai hatás is, mint a mosóporokban az optikai fehérítő hatás. Elég az is, ha csak a látszat tökéletes. Majd érkezik a következő blokk, ahol elmondják légy önmagad, az légy aki vagy. Úgy tökéletes, minden-ed úgy jó, amilyen az eredeti önvalód/önmagad.  Merd felvállalni…

  • A LÉLEK 2.,  AZ ÜZENET

    Élet szőtte mesék 1. Ugrás az ismeretlenbe.

    Ugrás az ismeretlenbe. (Ez a bejegyzés is lehet egy üzenet.) Jelen helyzeted olyan, hogy nem tudsz stabilan állni, menned kellene, de nem mersz. Gyáva lennél?  Ez nem gyávaság, csak az életed tele volt rosszindulattal (mérgező emberekkel), kibeszéltek, rossz színben tüntettek fel, és valójában ez az oka a talajvesztésednek. Mégsem mersz kilépni ebből a kilátástalanul kellemetlen helyzetből. Merj kiállni magadért, merj a nyilvánosság elé menni, és  beszélni, elmondani mindent, ami bánt.  Mire is számíthatsz, ha ki mersz állni önmagadért? Tény,  meghurcoltak, megaláztak, ha hölgy vagy, a nőiséged is meggyalázták, mégis talpon maradtál, és erősebb lettél, mint valaha. Sokáig szótlanul tűrted a gyalázást. A lelked legmélyéig hatoltak, onnan is kitéptek egy darabot, de…

  • A LÉLEK 2.,  AZ ÜZENET

    Angyali üzenet I.

    Most Mihály arkangyal küldött üzenetet.  Így szól: Gondolkodj pozitívan, mert amint így teszel, életed eseményei elkezdenek jó irányba terelődni.    Gondolj csak vissza akár gyermekkorodra, amikor még a társadalmi elvárások nem szabtak gátat képzeletednek, és eszedbe sem jutott olyan, hogy valami nem sikerülhet, mennyivel több kellemes élmény részese lehettél és sokkal jobb volt a közérzeted is.   Ahogy nőttél, a társadalmi elvárások, a másoknak megfelelni akarás mennyi, de mennyi szomorú percet okozott.   Természetesen nem arra buzdít, hogy bármit megtehetsz. Olyat is, amivel ártasz valakinek, de arra igen, hogy merj önmagad lenni. Oldd fel az akadályozó kötöttségeket, és teljesülni fognak a kívánságaid. Ha túl nagynak érzed a terhet, ami a válladat nyomja, kérd…

  • A LÉLEK 2.

    Miért nézünk filmeket?

    Az egyik ok a sok közül, az illúzió. Amit ott látunk, elképzelhetjük, hogy a valóéletben is lehet még valaha ilyen. Milyen is az az ilyen? Az, amikor az emberek törődnek egymással, odafigyelnek a másikra. Nem csak átgázolnak, nem csak kihasználnak bennünket, és amikor már nincs ránk szükség, el is dobnak. Persze ilyet is látunk a filmvásznon is, de ott mindig van, aki figyel a másik emberre, törődik vele. Még az idegenek is, mint például a nyomozó olyan emberi módon viselkedik még akár a bűnözővel is, hogyha a valóságban ennyi törődés lenne egymás iránt, sokkal könnyebb lenne az élet, hisz a léleknek jót tesz/jót tenne az egymásra figyelés.  Változni, változtatni a hozzáállásunkon…