A JÓ TANÁCS,  Blog

Életfeladat, előző életek?

Felmerült az életfeladat valóra váltása, vagy a felállított korlátok miatti beteljesítés elmaradásának kérdése.

Többször láttam egymással vitatkozó embereket, akik a saját látomásuk, vagy a tanultak általi tudás, vagy éppen félretájékoztatás általi féltudásukra hivatkozva kardot rántva mondták a magukét arról, hogy hogyan is van ez a (le)születésünk előtti szerződés arról, mit vállalunk fel a következő (le)születésünkkor. 

Azt is meg kell említenem, sokan nem hisznek az ilyesmiben. Nem mondhatja senki, hogy neki nincs igaza, hisz ez az ő élete, ő ebben hisz, tehát az ő hite, így számára ez a valóság. 

Mondják, akinek sok akadály van az életében, ő már sokat ártott előző életeiben, és most fizet érte. Karma ledolgozása.

Míg mások mondják, ez nem így van. …

  • Arra a következtetésre jutottam: 

Maradjunk annyiban, részben mindenkinek igaza van, és hagyunk már mindenkit úgy élni, érezni, hinni, gondolkodni, ahogy az neki jó. 

Innen-onnan szerzett tudás, ahogy már említettem, lehet áltudás is, hisz földi halandók lévén, teljes betekintésünk nincs a felsőbb világokba. 

Akinek pedig van, többnyire csendben van, és nem áll le vitázni, mert neki ott van a benső irányítója, iránytűje, és aszerint éli az életét.