Lélek
-
Milyen élete van egy Médiumnak?
Mint sokan itt tudjátok, nem csak jósnő, de Médium is vagyok, sőt mondhatom, hogy amikor kártyát rakok az első pillanatokban nézem csak azt, mert utána képekben kapom rólad az információkat.Egy hónapja egy zűrzavaros zaklatott éjszaka után ébredtem, Férjem készítette nekem a kávét.Nem igazán tudtam, hogy kezdjem el mondani neki azt ami történt és történni fog, hiszen Ő az érintett, az én imádott Férjem, akit óvok mindentől.Belekezdtem hát a közepébe és közöltem vele, hogy éjszaka eljött a Testvére elköszönni, és meg fog halni hamarosan.Csak nézett rám és rögtön tagadó szavak jöttek ki a száján, én itt annyiban is hagytam a beszélgetést, mert a tényt közöltem és tudtam neki idő kell, hogy…
-
Négy jele annak, hogy egészségtelen párkapcsolatban élsz.
Első:A párod állandóan kritizál, kritizálja a megjelenésedet, a tetteidet, sőt minden döntést egyedül hoz meg.Nem a szeretet dominál közöttetek, Te egy alárendelt szerepben vagy, ha fent írtak igazak.Második:Nem érzed magadat biztonságban, nem tudsz őszintén beszélni, megnyílni a párod elött, esetleg félsz tőle, akkor nem lehetsz mellette biztonságban.Harmadik:Fontos dolgokban nem értetek egyet, ha az alapvető értékek nem egyeznek, abból sajnos nem igazán lehet jó kapcsolat.Negyedik:Ugy érzed, hogy távol vagy tőle, sokszor érzed azt, hogy a párodnak, minden fontosabb mint a veled töltött idő.Ha ezek a távolságok állandósulnak, akkor bizony ez a kapcsolat nem működik, és érdemes elgondolkoznod, hogy akarod e tovább mérgezni az életedet.Biztos vagyok benne, hogy mindenkire vár valahol az…
-
Lelki tanácsadás
Mindenféle szorongásra a legjobb megoldás az önismeret!No de ha nincsen önismereted akkor, hogyan kezeld ezt?Keress meg engem én mindenben segítek és lépésről lépésre elmondom, mit kell tenned ahhoz, hogy felismerd azokat a problémákat amik most éppen blokkolnak Téged!Ne küzdj évekig a pánikkal és a negatív érzésekkel, kérj mindig időben segítséget!Ha elindulsz az önismereted útján, sokkal könnyebb lesz az életed.Miért?Az önismeret azért a legjobb megoldása ezekre a szorongásokra, mert elkezdesz figyelni magadra, olyan dolgokra, amire lehet soha nem is gondoltál, ezt tanítom meg Neked én!Az önismerettel, felfedezed miből erednek a negatív gondolataid, egy egyéni terápia mindig jobban fel tudja tárni ezeket a blokkokat.Érzelmi munkával, feltárhatjuk félelmeink gyökereit, szembesülhetünk vele, ezáltal, feldolgozhatjuk,…
-
Mit tapasztalunk a halálunk előtti napokban második rész.
Amikor egy lélek boldogan távozik, mert azt tudja, hogy teljesítette az életfeladatát, öröm van az arcán, halála pillanatában. Ez egy belülről áradó öröm, ez maga a lélek öröme. És automatikusan ez a belülről fakadó öröm tükröződik az ember arcán. Amikor elhagyja a testét, az nagyon békés, nyugodt módon történik. Könnyedén boldogan megy haza. Amíg , ha valaki valami rosszat tett, akkor belül sajnálatot érez, a lélek sajnálatát. Nem igazak azok az állítások, hogy mindenki békével tud távozni, nem bizony, főleg, ha elvarratlan szállakat hagy maga után, akkor nem tud átkelni , haza menni, mert a feladata itt maradt. Ezeknek a lelkeknek sokkal több idő kell, hogy felismerjék a tényt, hogy…
-
Mit tapasztalunk a halálunk előtti napokban,első rész.
Valójában három nappal a halálod előtt, mielőtt elhagyod ezt a síkot, három nappal előtte már tudod, hogy meg fogsz halni. Ezalatt a három nap alatt, felismeréseid lesznek az életeddel kapcsolatban. Visszafelé fogod látni az életet. Minden alkalmat, amikor Isten lehetőséget adott neked, hogy felismerd Őt, hogy elérd Őt, hogy mit csináltál jól és mit csináltál rosszul. Viszont, soha nem leszel képes kimondani azokat. Mert ez valami , ami belülről fedi fel magát neked. Mondjuk, ha sok nem jó dolgot tettél, ami történni fog az az. hogy megbánod igaz?! Mint mindig írom nektek, valamiképpen meg kell bánnod! Van olyan megbánás, amit az elméddel teszel, az elme sajnálkozik, akkor mehetsz bocsánatot kérni,…
-
Tiszta Szeretet.
Amikor az elme elszakad mindentől, amely a külső korlátai közé van szorítva. Amikor az elme elszakad, attól a nagy egotól, amelyről azt gondoljuk, hogy mi vagyunk, akkor egy másik Én fedi fel magát. Viszont ez az, aki te lényegében vagy. A Tiszta szeretet. Így amikor ez a tudat felébred, egy másik aspektusát érzékeled önmagadnak. Viszont ezt nem valaki mondja neked, hanem te magad ismered fel. Mert amikor tapasztalod az életet, elérkezel az élet azon pontjára, amikor rájössz, hogy bármit is csinálsz, úgy érzed, nem vagy teljes. Érezted ezt valaha? Minden tőled telhetőt megpróbálsz, de mégis az az érzésed, hogy az nem kielégítő. Még mindig nem érzed magadat teljesnek,. Az alázatos…
-
Az elme ereje.
A félelem, mint azt korábban is említettem az elme játéka. Minél jobban koncentrálsz a negatív oldaladra, annál jobban fog a félelem felébredni benned. Miért? Mert a félelmet táplálod! Az emberek amikor félnek, mit csinálnak? Elmélkednek azon, hogy mitől félnek a legjobban és ha még nem félnek eléggé, akkor belehergelik magukat ebbe a spirálba. Tehát ülnek és a félelemre gondolnak. Mi fog történni? -Ha holnap reggel felébredsz és azt fogod mondani, hogy beteg vagy, akkor is ha igazából még nem! Képzeld ezt el az elme erejével: Ha holnap felébredsz és azt mondod beteg vagy, akkor beteg leszel. Ez nem arról szól, hogy ülsz és mondogatod: Igen harcolok ellene, harcolok ellene…..és megpróbálok…
-
Telefonos jóslás
Sokan felteszik a kérdést, hogy telefonon keresztül, hogyan lehet jósolni. Nagyon egyszerű: téren és időn át működik minden energia amit a jósláshoz használok. Nem kell fizikálisan jelen lenned, hiszen ahogy beszélni kezdek veled rákapcsolódok az energiádra én és az Univerzum is. Ilyenkor kérdezitek, de hogy húzok lapokat? Nem nagyon kell lapokat húzni, mert egy úgynevezett kártyasorba teszem le a megkevert lapokat. A lerakott sorok beszélnek a szimbólumredszerükkel, amit összeolvasok és értelmezek, de ez nem ilyen egyszerű, mert mivel én Látó vagyok, közben képeket is kapok az adott kérdésre amit elmondok Neked. Itt van lehetőséged még több kérdést feltenni nekem amire már egy másik rendszer szerint teszek lapokat és tudok neked…
-
Legfelsőbb Én.
Biztosan te is sokat hallod ezt a kifejezést, de mit is jelent? Isteni tudat, mert Isten a saját képmásásra teremtett. Itt vannak a megoldások életedre. A legfelsőbb én az a tudatalattid belső tere, amit éber állapotban nem tudsz irányítani, de mégis befolyásolja az életedet. Hogy is van ez? Olyan adatokat, emlékeket tárol, amit akár gyerekkorodban, vagy előző éltedben ide eltettél, mint mikor a padlásra felteszel dolgokat, de nem emlékszel rá mit tettél oda. Hogyan tudod ezt az Ént megtalálni? Bizony sok munkával, először is kezdj el meditálni, addig meditálj ,ameddig azt nem érzed, hogy rég elveszett gondolatok jönnek elő, addig amíg azt érzed egy érzés, egy hang ismerős , de…
-
Küzdelem egy lélekért. Második rész
Pár napja 2021.november 16.án írtam Nektek az Anyukáról, aki kómába esett és én segítettem neki. Ott fejeztem be, hogy szemben találtam magamat Lilittel, aki fogva tartotta a lelket. Mit csináltam? Nem csak nevén neveztem, hanem az Univerzum szeretetenergiáját kezdtem felé közvetíteni. Mi történt Lilittel? Nem bírja a szeretet energiáját, hiszen Őt a gyűlölet és a szenvedés élteti, ami sokkal alacsonyabb rezgés mint a szereteté. Mivel vannak Totemállataim pár éve, ezért Őket hívtam segítségül, nem kértem külön melyik jöjjön, hanem azt kértem akinek van hatalma Lilit felett. Ez a Totemállat a Bagoly volt, először nem értettem miért pont Ő, hiszen a bölcsességet, gyógyítást képviseli, nem a védelmet. Kisebb gondolkodás után rájöttem,…