A JÓ TANÁCS
-
Az örök körforgás
Az örök körforgás, az örök változás életünk része. Hisz a változás az, ami biztos, és ez állandó. Mindig van esélyed a megújulásra, arra, hogy változz, ha ennek szükségét látod. Azt tudjuk hogy a tetteinknek következménye van, és ezt a tettet valaki mindig érzi, hisz amit teszünk, energiát bocsát ki, és ez valahol lenyomatot képez. A körforgás által pedig egyszer visszatér hozzánk az, amit egyszer tettünk, elkövettünk. Ezért is jó, ha mindig igyekszünk jót cselekedni. Bár, ha csak azért nem teszel rosszat, mert félsz a következményektől, akkor még sok munkád lesz azon a téren, hogy eszedbe se jusson másoknak ártani. Hisz ott van még benned az, hogy de jó is lenne…
-
Életfeladat, előző életek?
Felmerült az életfeladat valóra váltása, vagy a felállított korlátok miatti beteljesítés elmaradásának kérdése. Többször láttam egymással vitatkozó embereket, akik a saját látomásuk, vagy a tanultak általi tudás, vagy éppen félretájékoztatás általi féltudásukra hivatkozva kardot rántva mondták a magukét arról, hogy hogyan is van ez a (le)születésünk előtti szerződés arról, mit vállalunk fel a következő (le)születésünkkor. Azt is meg kell említenem, sokan nem hisznek az ilyesmiben. Nem mondhatja senki, hogy neki nincs igaza, hisz ez az ő élete, ő ebben hisz, tehát az ő hite, így számára ez a valóság. Mondják, akinek sok akadály van az életében, ő már sokat ártott előző életeiben, és most fizet érte. Karma ledolgozása. Míg mások…
-
Jelek
Amikor életed történései tele vannak pozitív eseménnyel, visszhanggal, egyszer csak valahonnan felbukkannak bizonyos intő jelek. Vigyázz, légy résen, jön egy kanyar, és ki tudja mit hoz a változás. Sorsod fordul, de melyik irányba? Az rajtad múlik. Mit hozol ki az adott helyzetből? Tudod-e akár a nehézséget hasznodra fordítani? Amikor valakit elvakít a dicsfény, nagy-eséllyel nem látja meg a közelgő veszélyt, és ha belerohan, akkor nagy a meglepetés, pedig a lélek idejében küldte az intő jeleket. Ezeket figyelembe kellene venni. Vannak azok az átsuhanó gondolatok, vagy érzetek, melyek nagyon finoman jeleznek. Lehet ezért nem vesszük komolyan, mert nem hangosan döngetnek. Pedig pont ezek a nagyon gyengéd jelek hordozzák a legfontosabb infókat.…
-
Nézőpont
Halljuk, minden nézőpont kérdése. Valóban, a legtöbbször igaz is. Ez így jó, így helyes, ám a másik oldalon álló is ugyanezt mondja. Kinek van igaza? A saját szemszögéből mindkettőnek. Akkor nincs olyan, hogy jó meg rossz? Érdekes felvetés, hisz aki bűnt követ el, a saját nézőpontja szerint az helyes, hisz neki jó, és azzal nem fog törődni, hogy neked rossz. Viszont valóban vannak olyan helyzetek, amikor mindkét nézet helyes. Ilyen esetben jó lenne megbeszélni a történteket, az eseményeket. Azért is hasznos (lenne) a kommunikáció, mert ezáltal bővíthetjük az ismereteinket, tágul a világra való rálátásunk. Meg is érthetjük a másik ember nézeteit, (ha elég rugalmasak vagyunk, és legalább egy kicsit törődünk…
-
Mit tegyél, hogy jól legyél?
Ejtettem már pár szót arról, mi lehet gátja a jó közérzetnek, most hozok pár példát arra, hogyan érheted el azt, hogy jól legyél. Valóban merj önmagad lenni. Tedd azt, ami örömet okoz, melegséggel tölt el, ami kedves a szívednek. Legyen elég szabadidőd. Teremts módot arra, hogy időnként tudj teljesen kikapcsolódni. Zárd ki életedből a mérgező embereket, a tárgyakat is, amelyek rossz érzéssel töltenek el, esetleg felidéznek valamilyen régi fájó emléket. Hordj ékszert, bizsut, ha szereted. Sminkelj, ha arra támad kedved. Légy ápolt (ápoltságnak nem feltétele a smink 😉 ), hogy jó benyomást kelts másokban, ezzel is magadhoz tudod vonzani a pozitív energiát. Hallgass zenét, hisz át tud repíteni egy másik…
-
Merj, tudj örülni!
Mindig törekedj arra, hogy a jelenben tudj lenni. Megélni a jelen pillanatot nagyon jó, és kellemes élmény is lehet. Nem kell, és felesleges is aggódni azon, ami volt. Tegnap, vagy akár többévvel ezelőtt. Persze a tanulságot jó levonni, hisz a tapasztalatszerzés által fejlődünk, de tudd, ember vagy, és az ember időnként hibázik. Ettől még jó ember vagy. Főleg úgy, hogy igyekszel egyre jobbá válni, és újabb vétséget nem elkövetni és főleg nem ugyanúgy, mint ahogy már egyszer megtapasztaltad. A legtöbb ember állandóan vagy a múltban, vagy a jövőben van, és elfelejti élvezni a jelent. Nem kell ahhoz kirobbanó nagy események történni, hogy jóllegyünk. Elég, ha örömmel tölt el akár a…
-
Életünk eseményei
Vizsgáld meg magad úgy, hogy életed eseményeit veszed górcső alá. Mit vonzottál be, mit értél el, honnan, hova jutottál, mi volt az, amit kényszerből tettél, és ez hova vezetett, mi volt az, amit örömmel tettél? Hasonlítsd össze őket. Mennyire érzed azt, hogy most végre helyeden vagy, végre önmagad lehetsz? Ha ezt még nem érzed, mit kell megtenned azért, hogy jól érezd magad a bőrödben? Az esetleges kudarcokat vedd tanulásnak, hisz épültél belőle. Soha ne ostorozd magad azért, ha netán hibát vétettél. Van-e olyan esemény, vagy élethelyzet, ami ismétlődik az életedben? Ha találsz ilyet, gondold végig, mi vezetett ahhoz, hogy ismét ugyanabba a kátyúba tévedtél? Mi a mozgatója, mi az az…
-
Élet szőtte mesék. Sikerre hangolva
Amikor működteted az induíciód, és figyelsz is rá, és aszerint is cselekszel, nem lehetsz vesztes, csakis sikeres. Optimista életfelfogással, szabad lélekkel egyensúlyt teremtesz mindennel, és a harmónia olyan csodás felszabadító érzéssel tölt el, melyből mindenki részesedni akar. Ilyenkor gyűlnek köréd az emberek, és mindenki veled akar barátkozni, de te önálló vagy, és senki nem fog tudni rabul ejteni, meg tudod tartani a kellő távolságot, de csak annyit, ami nem tesz fellengzőssé, nagyképűvé, csupán egy határozott, jó kiállású emberré válsz. Fontos, hogy a csodákra képes megérzésed mellett meglegyen a kellő tudásod is, és elég tájékozott is legyél, naprakész minden információval. Az optimizmus szinte minden sikeres ember alap beállítottsága.
-
A kitűzött cél felé
Hogyan érjük el a kitűzött célunkat? Fontos, hogy a legelején szögezzük le, mi a vágyott, a tervezett, a végsó cél? Mennyire reális az elképzelésem? Tudok-e annyit tenni érte, hogy az valóban megvalósulhasson? Rendszerezni az alap kérdéseket, tényeket. Lesz-e olyan valaki, aki szükség esetén a segítségemre siet? Ha nincs ilyen személy, akkor hogyan tudok megbírkózni az adott feladattal, kihívással? Fontos felmérni a barátok, ismerősök körét, ki az igazi, megbízható, ki a hamis. Ugyanis, ha beszélsz arról, amit el szeretnél érni, a legtöbb ember ellene lesz. Írigységből, vagy kishitűségből. Itt az is fontos, ki az, aki reálisan látja a dolgokat, és jószándékkal ad tanácsot, esetleg azt, hogy ezt ne tedd, vagy javaslatot…
-
Ne ess kétségbe
Elsősorban azokhoz szól az írásom, akik csalódtak valakiben, de bárkire érvényes lehet. Amikor jósoltattatok és a nem a legjobb választ kaptátok (nem azt, amit hallani szerettetek volna), ne essetek kétségbe! Ha szerelmi kérdésetek volt, és most nem nagyon jó a helyzet, de Ti nagyon szeretitek az illetőt, nagyon ragaszkodtok hozzá, akkor is tegyetek a boldogságotokért. Kérjétek hitetek szerint az Égieket, Istent, Angyalokat, a legbensőbb éneteket, vagy bárhogy is nevezitek; mondjátok el a bánatotokat, és kérjétek a jóra fordulást, útmutatást. Akik kötést, meg hasonlókat kérnek: a kierőszakolt kapcsolat nem kapcsolat, az kényszer. A másik megerőszakolásakor hol marad a szeretet? Ha látjátok ahogy játszik veletek az illető, akkor is kérjétek a jó…