1 AZ ÖREG LÉLEK
-
Aki nem öreg lélek II/2.
rész: Az 1. részt folytatva megjegyzem, az ilyen emberi megnyilvánulás igencsak hajaz a nárcisztikus vonásra, a már nem egészséges nárcizmusra, és bizony fellelhető közöttük a személyiségzavaros. Így belegondolva, ők szánalmasak, nem kell rájuk haragudni, hisz a torz világukban fel sem tűnik, fel sem fogják hogy ők rosszat tettek. Sok esetben bűnt, bűncselekményt is elkövettek életük során. Nekik az a fontos, hogy birtokolják a javakat, és tetszelegjenek vele, mutogassák, de azt nem teszik hozzá, hogy valójában a nagyobb értékű tulajdon megszerzése más valaki “vérébe, elvérzésébe” került. “Nagyot képzelnek maguk felől.” Olyan jelzőkkel aggatják tele magukat, a -fals- tudást mutatva a külvilág felé, amiről elképzelésük sincs, hogy mi is, milyen is az. Ilyen az ezos világban, amikor valaki tisztán-látónak,…
-
Aki nem öreg lélek II/1.
rész: Miből jöhetünk rá arra, hogy az illető nem öreg lélek? Aki még nem élt meg sok mindent, vagy nem tanult abból, amit tapasztalt, az ilyen ember gátlástalan is lehet. Lophat is, elveszi azt, amire neki szüksége van. Legyen az akár ház, bármi áron megszerzi. Lehet az szellemi tulajdon is, amit gond nélkül elvesz, lemásol. Magyarán mondva koppintja a te munkádat, a te tudásodat használja fel az ő előnyei megszerzésére. Az a szomorú ebben, hogy az ilyen embereket ismerik el, ők kapnak jutalmakat, holott nincs valós képességük, tudásuk, illetve van, de ez a képesség a mások javainak megszerzése, és felhasználása. Mindegy hány éves az illető, hisz vannak igen éltes korban…
-
Öreg lélek, vagy inkább tapasztaltabb? 3. rész
Mindegy hány életet élt. Tudjátok, akik hisznek ebben, azok a lélek sok leszületésről, újra (le)születésről, testet öltésről beszélnek. Nem kívánok állást foglalni, és le sem fogom írni, nekem mi a hitem, hisz most kívülállóként írok erről az öreg lélek meghatározásról. Elfogadom mindenki nézetét, álláspontját. Tekintettel arra, amit mi igaznak fogadunk el, az kizárólag a mi hitünk, és nem biztos, hogy az az igazság, és azt sem jelenthetjük ki, hogy kizárólag egy igazság létezik. Elvégre helyes lehet az ezotéria nézete is, és az exotéria véleménye is, és ki ne hagyjam, a tudomány látásmódja is. Sőt az összes ezotéria hívőnek sem csak egyfajta hite van. Itt is megtalálható rengeteg ága a véleményeknek,…
-
Öreg lélek, vagy inkább tapasztaltabb? 2. rész
Mindegy kinek mi a hite, hogy a lélek új testben születik, vagy az őseink dns-ét, génjeit örököljük. Ennek a lényege hasonló, hisz bennünk van az előző életek, vagy előzmények lenyomata, ami hordozza a jót és a terhet is; vagy nem is teher, csak megoldandó feladat, amit utunk során oldunk meg. Ahogy egyre közelebb kerülünk a teljességhez, egyre tisztábbak, egyre fényesebbek, egyre szennymentesebbek leszünk. Amikor ezt elértük, visszatértünk a tökéletesség állapotába, és akik hisznek a újra testetöltésben, azt mondják, ekkor már nem fog a lélek leszületni. De az eredeti kérdés, az öreg lélek.* Hogy lenne öreg egy lélek, ha azt vesszük figyelembe, amit hirdetnek, hogy egyből lettünk. Egyszerre született, teremtetett, teremtődött…
-
Öreg lélek, vagy inkább tapasztaltabb? 1.
Beszélnek, írnak az öreg lelkekről. De hát van ilyen? Ha a Mindenható, Teremtő, Isten, Úr, Vagyok, aki vagyok, Allah, Jehova, Örökkévalóság királya, Megváltó, Megmentő, Mindenség, Legszentebb, Legfelségesebb, Atya, Alfa és az Omega, Univerzum, stb. Mondhatnám, a Jó Isten tudja hányféle néven nevezik még a Nagy Mindenség Urát. A lényeg, hogy a Nagy Mindenekfelett álló megteremtett bennünket. Egyből lett a sok, és így vagyunk egyek, hisz valahol mindenkihez kapcsolódunk, “csatlakozik” az összes lélekrészecske az egy egészhez. Ez a teremtés egykor megtörtént, és ezek a lelkek születnek újra, vagy újjá? Van aki hisz az újra születésben, míg mások ezt elvetik. (Tény, újjá is születhet bárki, hisz ez egy változásra utaló szó, és…