• A LÉLEK 2.,  Blog

    Milyen az ezotériában hívő ember? III/3.

    rész: …, és még mindig sorolja: Az ezotéria iránt érdeklődők, illetve hívők kritikusak lehetnek a hagyományos vallással, intézményeivel szemben, és személyesebb és egyénre szabottabb spirituális gyakorlatokat kereshetnek. Természetesen ez nem vonatkozik az összes ezotéria iránt elkötelezett egyénre, hisz közülük is sokan eljárnak például templomba. Úgy gondolom, az ezoterikus hívők emberek sokszínű csoportja, akiknek közös érdeke az univerzum titkainak feltárása és az emberi lélek titkainak kutatása.  Bár hitüket egyesek szokatlannak tekinthetik, fontos szerepet játszanak társadalmunk spirituális képében, és egyedülálló perspektívát kínálnak a valóság és az emberi tudat természetéről. Szerintem igen jó meglátás, amit köszönettel fogadtam.  Valóban nagyon sokrétű az ezotéria világa, és annál többet szeretnénk róla tudni, minél több ismeretünk van.…

  • Blog,  Lélek 2

    Milyen az ezotériában hívő ember? III/2.

    Folytatva az értelmezést, ami ugye nem is rosszindulatú, egy nem ezoterikus beállítottságú illetőtől?   Ismerik az energiával való gyógyítást és ebből is meg akar ismerni minél több ágat és persze a meditációt. Ezeken felül érdekelhetik még őket az ősi bölcsességi hagyományok is, mint például a kabbala, a hermetizmus vagy a gnoszticizmus. Az ezoterikus hívők gyakran úgy tekintenek a világra, mint energia és spirituális erők összetett és összekapcsolt hálózatára, és arra törekszenek, hogy minél inkább megértsék és kihasználják ezeket az erőket a személyes növekedés és megvilágosodás elérése érdekében.  Vonzhatja őket az egyetemes tudat vagy isteni, univerzális forrásenergia gondolata is, amely mindent áthat.  Az ezoterikus hiedelmeket gyakran társítják a mainstream* kultúra elutasításával…

  • A LÉLEK 2.,  Blog

    Milyen az ezotériában hívő ember? III/1.

     Megkérdeztem valakit arról, hogy szerinte milyen egy ezotéria iránt elkötelezett ember, aki a spiritualitás ösvényét járja, illetve próbálkozik, küzd az útjába kerülő kisebb, nagyobb göröncsöket* elfogadni.  *Valaminek a felszínén megjelenő dudorok, csomók, úton a kövek, amiben megbotolhatunk, ha figyelmetlenek vagyunk. Ráadásul akadályozhatják a sima utunkat.  A válaszát igyekszem amennyire lehet, pontosan leírni. Tehát ezt mondta: Az ezoterikus hívők olyan emberek, akik erősen hisznek a rejtett vagy titokzatos tudás létezésében. Olyan valamiben, amelyhez csak spirituális vagy misztikus eszközökkel lehet hozzáférni.  Az ilyen érdeklődési körű emberek gyakran vonzódnak az alternatív gyógyászathoz, vagy egyesek a nem hagyományos spirituális gyakorlatokhoz is. Vonzza őket mindenféle elvont dolog. Az asztrológia, a tarot olvasás, és még több…

  • 1 A GAZDAGSÁG,  Blog

    A gazdagsághoz vezető út X/10. +1 rész

    + még 1. rész mert fontos ez is. Tudd, hogy milyen erőket mozgósítasz. Legyen ismereted arról, kit, mit szólítasz meg, ha a teremtésnek ilyen típusú módját választod, mint pl. a mágia.  Nem elég a neten olvasgatni, és egy-két praktikát, vagy annak egy töredékét megcsinálnod, mert jó ha tudatában vagy annak a ténynek, hogy aki mágiát végez, ceremonális, de lehet a mágia bármely faja, senki nem fogja teljes egészében elárulni a saját titkos praktikáját.  Ezért is fontos, ha komolyabb (ezalatt nem azt értem, hogy az előző részekben leírtak hatástalanok lennének, hanem sokan azt hiszik, csak ilyen titkos módszerekkel érheti el a célját) eszközökhöz akarsz nyúlni, előtte tanulj!  Ne csak beleugorj valaminek…

  • A MEGTEENDŐ UTUNK,  Blog

    A hangos kiskutya és a megteendő utunk IV/4.

    Ez a Pécsről Japánon át Budapestre lehet jó kis szinoníma, hisz ennek van mélyebb értelme, vagy magyarázata is, de lehet ez valós utazás is.  Attól függ mi a célunk.  Ebben a szituációban sem ragaszthatjuk rá a jelzőt azt sem hogy rossz, azt sem hogy jó.  Abban az esetben, ha olyan feladatunk van, amit minél hamarabb el kell végezni, akkor botorság Japán féle venni az irányt.  DE más a helyzet ha a fejlődés,  a tapasztalatszerzés,  tudásunk még hatékonyabbá tétele, és  minél több ismeretre szert tenni,  ami lehet spirituális is, de semmi sem zárja ki a  földi sík megtapasztalását sem, hisz biztosan rengeteg élményt tudunk felhalmozni ami nem hétköznapi, abban biztosak lehetünk. …

  • A MEGTEENDŐ UTUNK,  Blog

    A hangos kiskutya és a megteendő utunk IV/3.

    Folytatva a 2. rész gondolatmenetét: Tehát nem durván vágunk vissza, csak keményen, határozottan.  Annyit még meg kell jegyeznem, hogy a másik személy számára a helyes út, nem feltétlenül ugyanaz, amelyiken én járok, hisz ahány ember, annyiféle, és nem szabad kényszeríteni senkit semmire, csak utat szabad mutatni, és az illető eldönti akarja-e a változást, vagy sem.  Egy a végső cél, de rengeteg út és útelágazás létezik.  Sokszor említettem már, itt is ezt az egyszerű példát írom.  Ha például Pécsről Budapestre szeretnék eljutni, akkor indulhatok a legegyszerűbb, legegyenesebb úton is, de elfordulhatok akár Japán felé is, és egyszer oda fogok érni a fővárosba, csak nagy valószínűséggel hosszabb lesz az út, viszont kalandosabb…

  • A MEGTEENDŐ UTUNK,  Blog

    A hangos kiskutya és a megteendő utunk IV/2.

    Akinek nincs tudása, tapasztalata valamilyen témában, ő a leghangosabb, és a legnagyobb elánnal h.lyézi le embertársait, akik olyanról beszélnek, amiről neki nincs ismerete.  Ilyen a spirituális téma is. Milyen sokan csalásnak minősítik, pedig nem is tudják mi rejlik benne.  Akik már járják a spiritualitás ösvényét, ők már annyira nem hangoskodnak, bár van olyan nézet, hogy azzal, aki kiabál velem, ha halkan válaszolok, meg sem hallja. Ezért az úton járónak ajánlott alkalmazkodónak lenni, és ha a kiabáló szintjére egy pillanatra le is lépünk, tudnunk kell rugalmasnak lenni, nem maradni a posványban, hanem tudni kell visszazökkenni a saját helyükre, a saját utunkra.  Jó az is, ha a mélyben lévőt ügyesen, amennyire lehetséges,…

  • A MEGTEENDŐ UTUNK,  Blog

    A hangos kiskutya és a megteendő utunk IV/1.

    Nem a kutyákról tervezek írni, hanem a megértés, a szeretet az, ami eszembe jutott az állatok kapcsán.  Ha bemész egy házba, ahol van kicsi, közepes és nagy termetű kutya, talán megfigyelted már, hogy a picike a leghangosabb, leg-vehemensebb. A középtermetű hangoskodása is közepes, míg a hatalmas termetű, az aki a leghalkabb, sőt csendben is van. Megy eléd, de meg sem mukkan. Így van ez az embereknél is. Igaz, nekem cicák terén van nagyobb ismeretem, és amikor elmesélem, hogy a cicám megértette, amit mondtam neki, akkor a felszínes emberek kinevetnek …, de ez az ő dolguk. … Még az emberi jóság is mérhető azzal, hogy milyen a kapcsolatunk az állatokkal, (illetve…