-
Elégedettség
Aki elégeddett, jól érzi magát, akár még boldog is, és ezt a jót sugározza a környezete felé. Ezáltal egyre többen kedvelik, szeretik az illetőt, és igyekeznek a közelében lenni, hisz a jóra vágyik mindenki. A régi írások szerint Atlantisz korában mindenki boldog lehetett, hisz abban az időben nem volt ellenségeskedés. Egymást segítették, támogatták társaik elképzelésének megvalósulását. Nem volt rivalizálás, egymásért életek, örültek a másik sikerének, az öröm érzése pedig bizonyítéka volt annak, hogy nem a külsőt, a látszatot hajszolták, hanem bíztak a megérzéseikben, ami abban az időben mindenkinél jól működött. Ha eljön az az idő, amikor mi is segítjük egymást, visszatér az igazi közösségi élet; a valódi, nem a kényszerszülte…
-
A múlt árnya
A történet: Amikor kísért a múlt. Ez lehet a te múltad, ha kapcsolatodban jelenik meg valami kuszaság, lehet a párod múltban elkövetett vétkének a revansa, és ez ugye téged is érint. Muszáj szembenézni vele, mert amíg meg nem beszélitek, fel nem oldjátok, addig nem lesz nyugtod, nyugtotok. Milyen vétked van? Egy példa: Valakinek beszóltál, és úgy vélted ez semmiség, talán még viccnek is gondoltad, viszont az illető lelkébe mélyen behatolt ez a bántó szó, és a mai napig kísérti, és feloldozásért kiált. Mi a teendő? Bocsánatot kérni? Ennyi elegendő? Ez helyzettől, és a személy vérmérsékletétől is függ. Netán az illető bosszút forral? Ha így lenne, soha nem dolgoznátok le az…
-
Belső konfliktus, vívódás
A legtöbben arra törekszünk, hogy jó legyen minden, hogy jól legyünk, egyenesbe kerüljön az életünk. Mégis rendre felbukkan a vívódás, egyfajta belső harc, ami mindig kételkedik, vagy egyszerűen csak elégedetlenkedik. Amikor elindulnunk egy úton, de érezzük, milyen jó is lenne az a másik is. Ilyenkor ne tépelődjünk, hanem álljunk meg, és gondoljuk végig: Az egónk késztet arra az útra, amelyikre már ráléptünk, vagy a szívünk? Muszáj-e az ego útját követni bizonyos élethelyzet miatt, vagy csak jobbnak akarjuk magunkat feltüntetni mások előtt, mint akik valójában vagyunk? Érdemes feladni önmagunkat? Sajnos van olyan helyzet, amikor erre kényszerülünk. Ha ez a jelen helyzeted, akkor tedd meg, csak arra ügyelj, örökre fel ne add…
-
Élet szőtte mesék 1.
Ez a “mese” lehet egy égi üzenet is. Ha érzed a bizsergést, akkor neked szól. Életed abba szakaszba érkezett, amikor kénytelen kelletlen, de muszáj változtatni. Ki kell mozdulni a mindennapokból. Bár maradnál a jól megszokott biztonságos falak között, de érzed, ez nem mehet tovább. Bele is fásultál az évek óta változatlan rutinba, és a sors is noszogat, indulj már utadra, fedezd fel a nagyvilágot. Ezt úgy tudod megoldani, hogy feladod az eddigi biztos megélhetést, akár a szülői ház védelmet adó biztonságát. Búcsút kell intened akár a barátoknak is, mert érzed muszáj menned, és megismerned az eddig még titokzatosnak tűnő ismeretlent. Ennek révén megismered mit tud nyújtani a szabadság élménye, hisz…
-
Hogyan találjam meg az ideális társam? 2. rész
Fontos, hogy legyenek közös érdeklődési területeitek és hasonló céljaitok. Gondolj csak bele, egyikőtök állandóan utazgatna, te pedig otthonülő típus vagy. Ő nagy kertes házban akar élni, te pedig a társasházat részesíted előnyben. Meg kell vizsgálni azt is, hogy összeilletek-e karakteretekkel és személyiségetekkel. Továbbá fontos, hogy olyan emberrel alkoss egy párt, aki megérti és elfogadja érzelmeidet. A bizalom kulcsfontosságú egy kapcsolatban, ezért fontos bizonyítani neki, hogy megbízhat benned és jó döntés volt veled találkozni. Fontos szempont lehet, hogy hasonló vallási vagy politikai nézet. Ezek az alapvető feltételek segíthetnek abban, hogy megtaláld az igazit. Először magadon kell dolgozni. Ha már készen állsz, ezután böngészhetsz a potenciális partnerek körében és figyelheted őket arra…
-
Hogyan találjam meg az ideális társam? 1.
Ez egy olyan kérdés, amire nehéz válaszolni, hisz nem olyan egyszerű, mint azt elsőre gondolnánk. Például fontos, hogy szeressen. Elsőként erre gondolunk, de egy túl ömlengő szeretetet nem mindenki tud elviselni. Míg más a távolságtartó partnert érzi zavarónak. Az egyik legfontosabb dolog, amit meg kell tenni, hogy megismerd önmagad. Önismeret szükségeltetik ahhoz, hogy megtaláld az ideális társat. Tehát az első dolog, amit meg kell tenni, hogy átgondold, milyen tulajdonságokkal rendelkezel, és mit vársz el a társadtól. Azt is fontos megérteni, hogy milyen tulajdonságokra van szükséged ahhoz, hogy megtaláld őt. Nem mindenki akar ugyanazt egy partnerben, amilyen ő maga. Éppen ezért fontos, hogy megvizsgáld saját igényeidet és mely tulajdonságokat is szeretnéd …
-
Én vagyok az oka??? 2. rész
2. rész: Értem én, hogy spiri meg ezo, meg ő az “istenkirály”, de azért ezek a szavak, nem azt jelentik, hogy aki spirituális úton jár, ő azzal egyben a józan észét elveszítette. Hisz, ha van egy bántalmazó személy, akár szomszéd, rokon, de lehet ez a személy bárki más is, akkor ő olyan, nem attól válik rosszindulatúvá, mert én vagy te kiváltom/kiváltod belőle. A megtört szívű, lelkileg megtiport embereknek üzenem: Ne aggódjanak ilyen kijelentések miatt, mert az oké, hogy minden mindennel összefügg, de ez egy félreértelmezett magyarázat, amit ilyen félguruk adnak. Az már más kérdés, hogy miért hagyod magad tovább taposni, miért nem lépsz ki az adott helyzetből? A probléma ez.…
-
Én vagyok az oka!??? 1. rész
Ismét előkerült a kérdés: Ha engem bánt valaki, annak miért én lennék az oka? Vannak résztudású guruk/tanítók, olyanok akik saját magukat címezték fel, nem a valós ismeretekkel, nem élettapasztalatukkal váltak e cím jogos tulajdonosává, akik a sérült lelkű emberekbe még bele is rúgnak egy jó nagyot. Mégpedig az ilyen állításaikkal, hogy igen, bántott az a valaki? De, hát ennek te vagy oka, és belefognak a “nagyon bölcs” okfejtésbe, hogy minden mindennel összefügg,,, (ez így van),,, és folytatja. Ezért, ha rossz a szomszédod, azt te váltottad ki belőle; ha bántalmaznak, akkor azt te provokáltad ki, mer’ a sors, meg sorolnak mindenfélét, hogy ki és mi, úgy rendezi; ha te rosszul…